Talán olvastad a Védett férfiak c. könyvet, amelyben Robert Merle egy ma már nem is olyan elképzelhetetlen torzióját mutatja meg a lehetséges jövőnek. Számomra, midőn korai 15 éves koromban elolvastam, borzongató izgalmat okozott e történet, amiben a nemzőképes férfiakat egy ismeretlen kór irtja ki tömegesen, a nők pedig az élet minden aspektusában elfoglalják a korábban férfiak által birtokolt helyeket is, sőt a maradék ivarérett hímet irtják és megalázzák kegyetlenül.
40 éve jelent meg Merle regénye és a mában mindannyiunkat súlyosan érintő párhuzamokat vélek felfedezni az ő történetéhez. Nyitott szemmel, ahogy szemlélődöm, látom, hogy az erősebb nem képviselői, szerte a látóhatár széléig, kamaszok leginkább, de fel nem nőttek. Amolyan "félfiak". És védtelenek is.
Szemlélem ezt kívülről is, belülről is.
Menten haragra gerjednék, nagy tehetetlenségemben (mi másért lehetnék haragos), ha avatatlan szemlélőnek látna engem a szerelmem. Avatott akarok lenni azzal, hogy éberen figyelem, mi történik kint, mi zajlik bent, s min változtathatok én magam is folyton. És miért ne lehetnél Te is éber?
Jöjjön hát egy közeli példa, amelyben a főhős egy alig diplomás, korán házasságra lépett, de férfiúi vonzerejét minduntalan tesztelő/erősítő tevékenységét fel nem adó félfi egyed. Persze, hogy neked is ismerős. Tudod, reggel sportol, este sportol, közben fontos menedzser, majd családközpontú férj és apa. Magas (vagy annak látszik), öltönyös, intelligens. Igen. Intelligens, amikor finom megjegyzésekkel, pillantásokkal hódít a tenisz pályán vagy a fittnessben és a megbeszélések és meetingek teljes beosztása közepette is randizni tudásában is eszes. A legtöbb rációval megközelíthető kérdésre gyors válasz érkezik tőle, ha pedig nincs kész válasz, hangosan futtatja le a projektet és tévedhetetlen megoldáshoz jut két percen belül az adott üzleti vagy magánéleti probléma megoldásában egyaránt.
Éber szemeiddel azért láthatnál átfutó felhőt a homlokán, ha elindulnál az ő érzelmi intelligenciáját pingelő kérdések sorával, amiből nem engednéd ki egyik elme trükkjével sem.
Akkor kiderülne, hogy siet haza az anyukájához, lehetőleg minden második hétvégén, de közben is felhívja gyakorta. Ráismernél az öltönybe, izmokba és sármos magabiztos mosolyba öltöztetett félelem csomagokra. Nagyra nyitnád a szemed, amikor a vakmerőnek ható őszinteségi hullámai, amikbe teljes odaadással feledkezik bele, olyan ingatagon veszítenek talajt egy-egy "akkor miért élsz vele?", "ő tudja, hogy most találkoztunk?", "mi az, ami miatt neked több nőre is szükséges van?" kérdés csokor miatt.
Ez a félfi bizony még nem nőtt fel. Nem, mert halássza a szeretetet az összes elérhető forrásból, hogy a szeretetlenségtől való félelmét enyhítse. Rohan az anyjához, mert a valódi anyai szeretetet félre értelmező anyuci sosem tudta elengedni a fiacskáját, a fiacskája pedig nem tudja feldolgozni a múlt súlyos, máig ható terheit, mert nincs sem szellemi sem erkölcsi bázisa hozzá. Az egész bázis ingatag. Kérdezd csak körbe a fixnek hitt pontokat, amiket az ilyen félembelek bástyának hisznek, mozdíthatatlan, leszúrt örökkévaló viszonyítási pontnak. Ijedt agressziót, elutasítást, dühöt kapsz válaszul...és a legtöbb félember fél lemenni a mélyére. Ott ijesztő a magány és a védtelenség. Nagyon hiányzik a mások közül kiemelő burkolat, a pénz avagy az elvek hamis biztonsága. Ott kiderül, hogy felnőtt férfi vagy csak egy védtelen félfi áll előtted.
És minő meglepetés: alig találsz felnőtt férfit.
